NIMRÓD NYOMÁBAN

II. rész
Őstörténetünk az égre van írva

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki „nemzé Nimródot”, aki hatalmas „birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén”. Noha, a ma sumeroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban, mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Jelen írásunkban Nimród király nyomába eredtünk a téma másik jeles kutatója, Prof. Dr. Badiny Jós Ferenc sumerológus A káld-pártus hagyomány és a magyarok ősvallása című könyvén keresztül.

Ma az egész úgynevezett nimródi vagy nimrudi – Badinyi inkább ez utóbbi változatot használja – hagyomány csak a mondavilágba zsugorítottan éldegél a nép emlékezetében, a Habsburg, illetve a marxista történetírás módszeresen pusztította, tagadta örökségünk valós voltát, tudománytalannak bélyegezve azt.

A Tarihi Üngürüsz szerint Nimrudnak két fia volt: Hunor és Magor, akiknek az utódai a hunok és a magyarok, valamint arról is tudósít bennünket, hogy egyazon nyelvet beszéltek. Történetüket, a Csodaszarvas űzését, egy Adzsem nevű országba helyezi, ami nagy valószínűséggel azt a területet jelöli, ami a mai Irak és Irán területére esik, ahogy azt a fennmaradt írások mutatják. A szakirodalom egyébként Adzsem helyett inkább az Elam nevet használja. Mindkét fiúról egy-egy várost neveztek el: Káldeában volt MUGEIR (Magor?), Adzsemben HUN-URI (Hunor?) Ezt a tényt egéybként RAWLISON kutatásai is megerősítik. Keveset foglalkoznak azzal, hogy a történetírás atyjának nevezett Hérodotosz a szkítákat Herkulestől származtatja, akinek három fia volt: Agatirs, Gelon és Szkíta. Ma már tudjuk, hogy a görögök Herkulese a mezopotámiai Gilgames görög változata. Az akkád nyelven írt Gilgames eposznak azonban megvannak a sokkal korábbi, sumer nyelven írt eredeti töredékei, amelyek alapján a Gilgames eposz készült. Ma már a kutatók az egész eposzt a Bibliában említett hatalmas uralkodó, Nimrud nevéhez kapcsolják, így azon a véleményen vannak, hogy valóban élt és uralkodott Nimrud, akinek a története később – komoly változtatások után – megjelenik az Ószövetségben. Meg kell említeni, hogy a régi szkítáknál létező Nimrud-Gilgames hagyomány még Mátyás király korában is élt, ezt bizonyítja többek között az is, hogy Mátyás szobrot emeltetett a nemzet ősapjának, Herkulesnek.

A hagyományok alapján elmondhatjuk, hogy Nimrud, miután elhagyta Asszíriát, keletre költözött, ahol új birodalmat alapított, az egykori Mediát, Perzsiát, és Baktíriát is hatalma alá vette. Asszíriából elindulva hatalmának központját Perzsiába, a hajdani Evilátba helyezte át. Érdekes, hogy a hagyományok a térség első honfoglalóit mindig kusoknak nevezték. Ezzel kapcsolatban pedig meg kell említeni, hogy a régi sumer nyelvemlékekben megtaláljuk a KUS és KÁM szavakat. (K/H/ám fia Kus, aki „nemzé Nimrudot”). KÁM azt jelenti, hogy a „Tudás Isteni Tökéletessége”. A sumer szótárak KUS jellel értelmezik az „Isteni rendelkezést”, és a KUS ékjel jelentése „szarvasállat”, ami alatt Kost kell értenünk. A sumernak nevezett ékírásos agyagtáblákból kiolvasható a káldeus hiedelem teremtéstörténete. Eszerint KÁM-ból, az Isteni Tudás Tökéletességének a világából származik KUS-KOS. Magyarul Nimrud nagykirály volt a kusi-kosi nép, őseink és a világ első tanítómestere. Ezt támasztja alá az is, hogy Perzsiát minden korai forrás Adzsemnek hívja. Higgins szerint az „adzsa” szó szanszkritul „kost” jelent. Ez pedig azt igazolja, hogy Adzsem alapítója a biblia Kus pátriárka nevében maradt fenn. Innen eredhet hát az Adzsem elnevezés, amely Kus földjét, Szkítiát, és később Kézai Simon idejében már Perzsiát, Evilátot jelöli.

Érdekes lehet az a tény is, hogy sumér nyelven jól értelmezhető Nimrud neve. Ők NIB-ÚR néven ismerték. Szerintük a Világ Világosságának, EN-LIL-nek a fia volt. Sumerul a NIB-ÚR Párduc Urat jelent. Feltűnő, hogy a görög Herkulestől a mezopotámiai Nimrudig vizsgálódva, mindenhol megleljük a párduc hagyományt. A sumernak nevezett népnél találjuk például, hogy párducbőrből készült kacagányt viseltek mint felségjelvényt már Kr. e. 3000. körül és emlékeztetnünk kell arra, hogy Árpádék is hasonló öltözetet viseltek. Az Ermitázsban, Nagy Péter cár gyűjteményében található egy aranypárduc, amiről a katalógus azt írja, hogy az egyik legrégibb szkíta királysírban találtak rá, amely a Kr. e. VII. századból való, és az ilyen párducábrázolás igen fontos tényezője volt a későbbi szarmata és hun szimbolizmusnak, tehát valószínűleg az ősmitológia alakja.

A Jézus-hitű Álmosnál, Árpádnál is találkozunk a párduc hagyománnyal, karizmatikus hagyomány fűződik hozzá, így nem csoda, hogy próbálták megváltoztatni, a római kereszténységben báránnyá változtatták, de az eredeti párducnak azért több helyen is fennmaradtak a nyomai. Például Ják ősi románkori templomában egy zárókövön párduc fejű és lábú bárány látható, de példaként hozhatjuk fel a Domonkosfán és Zalaháshágyon talált ábrázolásokat.

Érdekes, hogy Ozirisz is párducot jelent. (Os = sok, Iri = szem, sokszemű, sokfoltú). Meg kell említeni, hogy Jézust a zsidók gyakran nevezték Rabbi ben Panther néven, mert a „Párduc”, Nimrud fiának tartották. A misztikusoknál pedig a párduc az „élet - lehelet édessége”, vagyis a Szentlélek megfelelője. A régi hiedelmek az égi Párduc-Nimrudban a Szentlélek sugarát látták. Az egyiptomiaknál hasonló hiedelmet találunk, mert a Fény Fia, Ozirisz is párducnak van ábrázolva. Az egyiptomi Halottak Könyve többször említi, hogy Ozirisz egyenlő Orionnal.

A Nimrud hagyomány a szkíta hitvilág középpontjában állott. Az Orion csillagképpel való azonosítás ma már egyértelmű. Fontos azonban tudnunk, hogy az Orion egyetlen csillagkép, amely az északi és a déli féltekén egyformán látható, így az Égbolt Urának tartották. A hozzá való tartozás nem kiválasztottságot, hanem Istenhez kapcsolódó kötelességek elvégzésének hivatását jelentette. A szkíták magas erkölcsisége ezen a hiten nyugodott, nemcsak az egyének, hanem az egész társadalom felfogását és életmódját irányította. Mondhatjuk úgy, hogy nemzeti vallássá lett anélkül, hogy valamilyen hierarchikus papi szervezettel rendelkezett volna. Ez volt a híres szkíta erkölcs, szkíta hitvilág.

Az ősi Nimrud hagyomány a Nimrudi népeknek az Isten oltalmát hirdeti az égen látható hatalmas Nimrud-Orion mindenüvé elérő tekintete által. A Nimrudi népek ezt a hagyományt nemzeti vallássá fejlesztették, és ez tette oly erőssé nemzetségüket, hogy mindig kiverekedték szabadságukat. Van adatunk arra is, hogy az Oriont Herkulesnek is nevezték.

A sumerok a SIBA-ZI-ANNA, azaz az Ég Hűséges Pásztoraként tisztelték ezt a csillagképet, hitük szerint az Égből vigyáz az ő népére.

A babiloni sémi-akkádok azonban nem így néztek az Orion-Nimrudra, ellenkezőleg ők babonás félelemmel viseltettek Nimrud iránt. Valószínűleg azt hitték, hogy Nimrud megbosszulja azt, hogy a békés sumerok földjére oly kegyetlen módon betolakodtak. Ők a SITTADALU nevet használták, ami széles, hatalmas óriás embert jelent, de ők a „fegyverrel megüt, szétver” értelemben ismerték. Gössmann, a téma egyik szakértője csupán ennyit jegyzett meg erre vonatkozóan: A sémiták a sumer Ég Hűséges Pásztora csillagkép nevét a saját értelmezésük szerintire változtatták.

Érdemes megjegyezni, hogy az arabok, akik Chorezmben ismerkedtek meg a csillagászat tudományával, úgy tanították, hogy az Ikrek csillagképe az Orionba tartozik. Ezt a régi kaldeus bölcsek is így mondták, ami azért is fontos, mert mondavilágunk is így vallja. A fennmaradt írásos hagyomány egyöntetűen az Orion-Nimrud csillagképhez kapcsolja az Ikrek (Hunor és Magor) csillagait. Ez pedig azt hirdeti nekünk, hogy Csodaszarvas mondánk Nimrud két fiára vonatkozó része az égi rend szerint való. Ez pedig nem más, mint az Égi Rend szerinti, vagyis az Égből a Földre vetített hun-magyar őstörténet.

Az ősi sumer-szkíta hit minden szervezett és kötelezettségekkel terhelt „vallásnál” erősebb volt. Nimrud személyéhez kapcsolódott, akit népe isteni eredetűnek, a Világ Világosságának, Enlil fiának tartott. Úgy hitték, hogy Nimrud lelke az Orionban lakozik, és innen vigyáz, mint az Ég Hűsége Pásztora az ő népére. Árnyék lelke, mint NIB-ÚR-TA, azaz a „másvilágra költözött Párduc Úr”, a „Halottak Országában”, a „földi ügyek” segítője. Mindezt pedig korunk egyik legjelentősebb semitológusa, G. S. Langdon is elismeri: Nimrudot ő is Isten Fiának, EN-LIL-nek nevezi és az összes Nimruddal kapcsolatos nevet visszavezeti a valóban élő királyként uralkodó Nimród-Gilgames uruki királyhoz.

Végül miért is lenne fontos a Nimrud-Nimród hagyomány köztudatban történő visszatérése? A hagyományok hatalmas lelki erőt adnak mind az egyénnek, mind a közösségnek. Meggyőződésem, hogy a hagyománynak megtartó ereje van. Gondoljunk csak a zsidókra, kiket bizonyítottan csakis a hagyomány tartott meg közel háromezer éven át. Ugyanúgy, ahogyan ők büszkék Ábrahám ősatyjukra, nekünk is büszkének kellene lennünk a miénkre, a szintén Noétól származtatott Nimródra.

NIMRÓD NYOMÁBAN

Őstörténetünk kutatása során, ha az egészen korai időket vizsgáljuk, rendszerint felbukkan egy mitikus őskirály. Ifjonc történészként nem tulajdonítottam ennek komolyabb jelentőséget, sőt „akadémista-materialista tudósként” a legendák megmosolyogtató fogalomkörébe száműztem a témát. Később azonban egyre több írást elolvasván Nimródról lassan-lassan dezertáltam az anti-akadémisták eretnek táborába.

Az elkövetkező írásokban e tárgyban szerzett olvasmány élményeimet osztom meg Veletek.

I. rész.

VILÁG KIRÁLYA, MAGYAROK KIRÁLYA

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki „nemzé Nimródot”, aki hatalmas „birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén”. Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Jelen írásunkban Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. Elsőként Gönczi Tamás, a Nimród gyűrűje című könyve segítségével tekintjük át a témát, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel:

A Nimród tradíciót legjobban a szóhagyományon keresztül lehet megközelíteni. –állítja a szerző. Nagyon érdekes, hogy az e rdélyi területeken maradt fenn belőle majdnem az összes Nimród emlék. A Kárpát-medence többi területén szinte semmi sem, de ettől függetlenül mondhatjuk, hogy magyar hagyományról van szó, csak a két országrészen belül az erdélyi volt a hagyományátadó. Ennek okát egyelőre nem tudjuk. .
Napjainkban nagy valószínűséggel azért került felszínre a Nimród kérdés, mert egyre többet beszélünk az Árpád-házról. Szakrális királyainkkal korábban csak történelmi szempontból foglalkoztak, és nem törődtek a mitológiai hagyománnyal, holott a kettő csak együtt ad teljes képet. A kérdés főleg azért izgalmas, mert Kézai mester szerint az Árpád-ház legelején Nimród király áll, ami azért is érdekes, mert a többi gesztában ezt nem említik. Valószínűleg ő azért írt róla, mert az ő korában még élő hagyományon keresztül bontja ki ezt a kérdést, bizonyára a népi, és nem az egyházi hagyományon keresztül foglalkozott a kérdéssel, tehát a magyar néphagyományon keresztül találta meg Nimródot, az őskirályt.
A hagyomány szerint a magyarok őskirálya a Turul nemzetségen keresztül az Árpád-házban hagyományozódik tovább.

Tehát egy karizmatikus magyar királyi család, az Árpád-ház legelején egy mitikus király áll.
Ha ehhez még hozzátesszük az Erdélyben szórványban található hagyománytöredékeket, akkor azt is látjuk, hogy ez az őskirály magyarul beszélt, és egyúttal a világ királya is volt. A világ királya ezek szerint a magyarok királya.
Időtlennek tűnik ez a hagyomány, mert nem tudjuk, hogy a mítosz mikor találkozott a történelemmel. Nem tudjuk hitelesíteni, hogy mikor élt a mitikus Nimród király. Azt viszont tudjuk, hogy az Ószövetség említést tesz Nimródról. A magyar és az ószövetségi hagyomány azonban csak a nagy király nevében egyezik meg. Az ószövetségi Nimród kora viszonylag pontosan behatárolható, a magyaré biztosan korábbi, de pontosan nem ismert. És ami még érdekesebb, egyedülálló a világban, az, ami a magyar mítoszokban az Árpád-háznál történik: a mítosz belép a történelembe. Ha az európai királyi dinasztiákat nézzük, látjuk, hogy próbálnak mitikus gyökeret találni királyi családjaiknak, a mi néphagyományaink pedig Nimród őskirályunkig vezetnek, aki jó szándékú, megbecsült király.
Ennek látszólag ellentmondani látszik, hogy a Bibliában negatív személyként jelenik meg Nimród.
Az Ószövetség csak megemlíti, többé nem tér vissza rá, nem tesz hozzá, nem foglalkozik vele részletesen. Az ott megrajzolt kép feltűnően különbözik a mi Nimródunktól: a mi hagyományunkban jó szándékú, óriás király, aki a világ első királyságát alapítja meg, dinasztiát alapít, de semmiképpen sem olyan , mint az Ószövetségben: akarnok, zsarnok. Benedek Elek érdeklődését is felkeltette ez a különbözőség. Felvetette, hogy a magyar mesekincsben és mitológiai hagyományban fellépő Nimród lehet, hogy nem azonos az ószövetségi Nimróddal, illetve lehet, hogy azonos, de valamilyen ok miatt különféle megítélés alá esik. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy az ószövetségi király időeltolódás kapcsán a korábban már létező Nimródnak csupán egy későbbi reflexiója.

Csillagmítoszaink szerint Nimród a csillagok felett jár, mint vadász, de az Ószövetségben is az olvasható, hogy „kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród”.
Nagyon érdekes, hogy a magyar mitológiai hagyományban mint vadász nem jelenik meg, a mesehagyományban viszont igen. Ismeretes Hunor és Magor vadászata, de itt már az aranyszarvassal is találkozhatunk. Úgy mondanám, hogy az időrendi sorrend a következő: mese, mitológia, történelem. A mese gyökerei vezetnek a legrégebbre. Ha lefejtjük a mitológiát, akkor megmarad az ősmese, ott viszont megjelenik a vadász. A magyar mese tehát őrzi ezt az őshagyományt, valamint azt, hogy az őskirály magyarul beszél.
Nagyon érdekes, hogy az ószövetség szerint a vízözön előtt a kultúra nyelve Nimród nyelve volt. Bábel-toronyának építésénél veszti csak el az emberiség, a gondolkodó kultúrréteg, a nyelvét. Milyen érdekes, Nimród nyelvét beszéli a kultúrréteg, viszont a mi mesehagyományunk kapcsán Nimród nyelvét beszéli az Árpád-ház!
Gönczi Tamás könyvében nem kevesebbet állít mint, van egy nimródi ősmese képünk. Minden, ami ezzel kapcsolatban fennmaradt, lejegyezte és mint egy mitológiai világörökséget, összekapcsolta egymással. Felhasznált Kerényi Károlytól kezdve Hamvas Béláig mindent, ami a tradíciókkal kapcsolatban fellelhető, és próbálta összekapcsolni a Nimród hagyománnyal. Így találtam meg Nimród gyűrűjét, vagyis azt tényt, hogy valamikor volt egy egységes hagyományunk, az elején Nimróddal, mint őskirállyal, és ez a mitológiai örökség köszön vissza az aranyszarvasban, az Árpád-házban, szerepe megcsillan a pálosoknál, a Pilis esetében, mint szakrális helynél és még sorolhatnám.
Ősi hagyománykincsünk a világ első nyelvére, az ősnyelvre is utal, ami kapcsolódik a magyarsághoz, fontos kihangsúlyozni a hitelesség kedvéért, hogy nem tudni még, milyen szinten. Hiszen egyelőre csak töredékes információk vannak a birtokunkban. Gönczi csupán az egyezéseket kapcsolja össze, ezért nagyon nehéz megmondani az ősnyelv és a magyar nyelv kapcsolatát, de hogy van kapcsolat, az biztosnak látszik.

Érdemes azt a momentumot is megvizsgálni, hogy a Biblia szerint Nimród építteti Bábel tornyát. Említésre méltó, hogy ősmese kincsünk is toronyépítőként említi, de az Ószövetséggel ellentétben nem úgy, aki azért épít tornyot, hogy onnan támadjon, hanem azért, hogy minél közelebb legyen az Égi Királysághoz. Nem Isten ellen támad, hanem Istent, a Fényt akarja megismerni. Érdemes emlékeznünk arra, hogy őseink mindig a magaslatokra jártak imádkozni. Az ősi magyar hagyomány kerek tornyai karcsúak, de magas voltak, és azért imádkoztak a magasban, hogy közelebb legyenek Istenhez
Érdekes, hogy a Tündér Ilonáról szóló meséinkben fennmaradt egy olyan, miszerint Tündér Ilona egy torony tetején él, mint tündér királylány, így legközelebb van a Naphoz. Ez azt jelenti, hogy Nimród egy nagyon régi napmítosz örököse. Ez pedig, elvezet minket a Pilissel való kapcsolathoz: ez az úgynevezett fehér (fény?) kereszténység vidéke, ami hajdanán az Árpád-házi királyok szakrális központja volt. Egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a Pilis koronázó székhely volt, így nyilván szoros kapcsolatban kell lennie az őskirállyal. Nagyon régi, archaikus hagyománykincsek öröklődtek a Pilisben. Hiába telepítettek be bárkit, érdekes módon minden nép átörökítette ezt az őshagyományt. Mesehagyományunk szerint az ősi óriáskirály - aki sziklákat képes emelgetni – palotája a Pilisben van.

A hagyomány az Orion csillagképet Nimróddal azonosítja.
Feltűnő, hogy a mi mitológiánkban, eltérően másokétól, az Orion nekünk nem tájoló pont, hanem otthon. Orion az otthona Nimród királynak, otthona Csaba királyfinak. Égi otthon, égi központ. Nálunk nincs kapcsolata az egyes földi helyekkel olyan direkt módon, mint például az egyiptomi piramisoknál megfigyelhető. Az Orion az egész világon egyfajta kijelölő pont, csak nálunk otthon. Különös a viszonyunk hozzá. A „fényes otthon” és az úgynevezett fehér kereszténységünk között kapcsolatot kell feltételeznünk, ez utóbbi az Árpád ház kihalásával megszűnt. (Ismeretes, hogy a fehér kereszténység se nem római, se nem ortodox, hanem speciálisan magyar volt, és a fénymítosznak fontos szerepe volt benne.)

Vajon mi leheti az oka annak, hogy gyakorlatilag nincs írásos emlékünk Nimródról? Kézain kívül mások semmit nem írtak róla.
Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, de a valóság mégis az, hogy a nem írott hagyomány sokkal hitelesebb, mint az írott. Az írott átpolitizálható, manipulálható. Gondoljuk el, hogy amikor a nagymama mesél az unokájának, akkor csak azt adja tovább, amit ő hallott a nagymamájától, tehát sokkal tisztább forrásnak tekinthető.
Kivétel nélkül a vallásalapítók „csak” verbális hagyományt hagytak hátra, amit csak később írtak le. Nem véletlen például, hogy Buddha kifejezetten ellene volt annak, hogy lejegyezzék szavait. A kimondott szó a legfontosabb, és éppen ezért is érdekes, hogy csak a verbális hagyományban van meg a Nimród-emlék.
Érdekesen támasztja alá érvelését a szerző egy történettel: „ Amikor gyűjtöttem az anyagot a könyvemhez, találkoztam egy alföldi parasztasszonnyal, aki elmesélte – amit generációkon át meséltek a családjában, hogy Nimród gyűrűje létezik, Nimród halálával nem „ment” az égbe, hanem Attilához, majd Árpádhoz, végül fehér atyákhoz került. Az egyszerű parasztasszony nagy valószínűséggel nem látott pálos atyát és nem tudta, hogy ők a fehér atyák. Valószínűleg nem olvasott Attiláról és nem biztos, hogy ismerte az Árpád-ház történetét, de azt minden bizonnyal állíthatjuk, hogy nem volt tisztában a pálos rend és az Árpád-házi királyok kapcsolatával. Nagy hatással volt rám ez a történetet, ami jól példázza, hogy mi a hagyományátadás legtisztább módja, és éppen ez teszi hitelessé Nimród őskirályunk létét.”