Jövőnk csak múltunkban gyökerezhet

Nem áll szándékomban ebben a blogban aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozni,ám ez alkalommal részben kénytelen vagyok kivételt tenni. Vannak pillanatok, amikor a történelem és a politika súrolják egymást. Persze aki ez tulajdonképpen magától értetődő dolog.

2010-ben közel két évtizedes bal-liberális kormányzás után önmagát nemzeti identitásúnak valló kormány került hatalomra, és ezt a kormányt egy kétharmados többségű parlament támogatja. Történelmi pillanat ez. Történelmi, hiszen megszületett az az erő, amely egy fél évszázada idegen alkotmánnyal bíró országnak saját alkotmányt adhat. S tudjuk, az alkotmányozás megkezdődött, folyik, s ez év végére minden bizonnyal lesz egy saját,nemzeti alaptörvényünk.

Az én megítélésem szerint néhány elvnek feltétlenül érvényesülnie kell az új alkotmányban: olyan évezredes, minden magyar gondolkodású ember számára szentségnek számító elvnek, mint például a Szent Korona tannak, a trianoni határok elfogadhatatlanságának elve, vagy a történelmi tudat helyreállításának kívánalma.

A nemzeti alkotmány születése kapcsán fogalmaztam meg néhány gondolatot az alábbi írásomban, a jobbítás, a helyes irány keresése szándékával.

1.

Szkíta származásunk és Szent István előtti államiságunk nyomai Werbőczynél

Werbõczy István jogtudós, országbírói ítélõmester, köznemes Hármaskönyve (Tripartitum) õsi szkíta származásunkat, a Kárpát-medence magyarok által ünnepeltetett "honfoglalás", "államalapítás" elõtt hosszú idõvel való lakottságát, a magyar államiság elõtte régen való meglétét olyan természetességgel írja le jogászi mû keretében, amilyen természetességgel utasítják ezt el a finnugor származáselmélet tömeges megtévesztettjei. Megfigyelendõk a lentebbi idézetben az "az ittlakó" és az "elsõ bejövetele" kifejezések, mert ezek azt jelölik, hogy 896 elõtt is igen régóta élnek magyarok a Kárpát-medencében, államot alkotva! Árpádék is már kész, meglévõ államszervezetet hoztak! A jogkönyv megírása idején, 1504-1514 között ezt még teljesen természetesnek vették a magyarok és a külföld is. Régebbi a honfoglalás, mint az Árpád-vezér vezette magyarok bejövetele. A szkíta származás említését a Hármaskönyvben két helyen találtam meg. Ez pedig nem az Ural-táji származást jelenti, hanem azt, hogy mind a Kárpát-medencében, mind korábbi lakóhelyeinken államot alkottunk, sõt: akár egyszerre, egyidõben több államot több helyen! Másként hogy lett volna lehetséges, hogy a "vad, nomád, mûveletlen, pogány" vándorló magyarok szinte hirtelen államiságot, építészetet, közigazgatást, mûvészetet, írásbeliséget produkáljanak! Ez olyan, mint az, hogy a történelemkönyvekben az õsember tárgyalása után rögtön jön Egyiptom és Mezopotámia.

I. rész, 3. czim, 1. §: "A nemesség, a melyet többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett, miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, a melyet most változtatott néven, az ittlakó magyaroktól Magyarországnak neveznek".

III. rész, 4. czim: "Az erdélyi scithákról, a kiket székelyeknek hivunk. Vannak az erdélyi részeken a scithák, kiváltságos nemesek, a kik a scitha néptõl, ennek Pannoniába való elsõ bejövetele alkalmából származtak el, a kiket romlott néven "siculusoknak" nevezünk; a kik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjáratosabbak".

Werbõczy Mátyás király uralkodása kezdetén született.1458-1541 között élt, s korának élõ szokásjogi joganyagát gyûjtötte össze, az olykor szó szerint belefoglalt királyi dekrétumokkal együtt, vagyis a mûben szent királyaink szavai, akarata is átsugároz. A Hármaskönyvet 1517-ben jelentette meg Bécsben, melyet minden jogász pontosnak, helyesnek tartott. Mai szóhasználattal: a "hatályos jogszabályok gyûjteménye" volt. Az országgyûlésen a rendek elfogadták, a király megerõsítõ levélbe foglalta, de politikai okok miatt formálisan akkor törvényerõre nem emelkedett, a király nem látta el szentesítõ pecséttel, nem hirdette ki. Ennek ellenére maga Werbõczy megküldte mûvét a megyéknek, az ország jogalkalmazói pedig a benne foglaltakat – helyességük és pontosságuk, "szakmai" elfogadottságuk miatt – alkalmazni kezdték, így e jogkönyv a joggyakorlat, a szokás útján kötelezõ erejûvé, törvényerejûvé vált. 1628-ban felvették a Hármaskönyvet a Magyar Törvénytárba (Corpus Juris Hungarici) is, ezzel kinyilvánították visszamenõleges hatályát és érvényességét. Egészen 1945-ig a magyar jog alapvetõ, közvetlen forrása volt, tehát 428 évig elfogadták a benne írtakat, többek közt a szkíta származástudatot is.

Akármilyen furcsán hangzik az idegenszívûeknek és a félrevezetett magyarszívûeknek, a mívesség, igényesség, õsökhöz való hûség szelleme, a magyar észjárás, a mûben leírt szent korona-eszme manapság is alkalmazható volna (természetesen megfelelõ politikai változás kellene mindennapi alkotmányjogi, ill. egyéb jogterületi bevezetéséhez). Amint azt az 1989-es, pécsi kiadású reprint kiadás elõszava is írja: "Werbõczy egyszerre pogány és keresztény, tiszta magyar jogot nyújt õ, sohasem tévesen; a Hármaskönyv ízig-vérig magyar, magyar észjárás latin köntösben".

Ezen a ponton azt gondolom részletesen foglalkoznom kell a "pogány" szó igaz jelentésével. Valamennyien tisztában kell legyünk azzal, hogy a “pogány” a történeti valóságban nem istentelent, hitetlent, barbárt, keresztényelleneset jelentett, ahogy azt az idegenszívûek által az évszázadok (évezred) alatt szándékosan rátett pejoratív értelem sugallja, hanem sokkal inkább jelentette az õsi egyistenhívõ, õsi Nagyboldogasszony-hívõ, õskeresztény, fénylátó-fényvivõ (más értelmezéssel egyébként egyszerûen azt is, hogy: vidéki) ősi vallásunkat gyakorló XI. század előtti magyarságot. Vagyis e szónak nemesebb értelme, jelentése van. A közismert társadalom-osztályozás szerint a "szentistvániak", "koppányiak" fogalmak közül a koppányiaknak felel meg a pogány. (Ilyen értelemben magam is vállalom a "pogány" megnevezést. Különben is: kéretik másságunkat tisztelni, hiszen tõlünk is ezt várják el az idegenszívûek! Csakhogy a "másság tisztelete" a mi magyar másságunk többé-kevésbé palástolt gyûlöletét takarja az ezt a kifejezést meghonosító idegenszívûek részérõl.)

2.

A nemességünk és aktualitása

A magyar nemesség létrejöttét, a társadalmi jogkülönbség létrejöttét Werbõczy a következőkben írja le (szerintem a mai viszonyok között a mai kor igényeinek megfelelõen megváltoztatva szintén alkalmazhatóvá lehetne tenni):

I. rész, 3. czim, 2-5.§: "A mikor az egész közönséget egyenlõen érdeklõ dolgok merülnek föl, vagy a hadseregnek általános felkelése válnék szükségessé, akkor a hunnok lakása helyén vagy táborában, vérbe mártott tõrt, vagy kardot hordozzanak körül, és hangozzék a hirdetõ szó: mondván: "Istennek szava, és az egész közönségnek parancsa az, hogy mindenki ezen s ezen helyen (megnevezvén azt a helyet) fegyverrel, vagy ki mint teheti, a közönség tanácsának s egyszersmind parancsának meghallgatására megjelenjen. …Elhatározták és végezték, hogy az ilyen parancs áthágóit, hacsak helyes mentségét nem adják, pallossal kell ketté vágni, vagy közönséges és örökös szolgaságra vetni. Azt állítják, hogy ez a végzés…igen sok magyart juttatott a parasztság állapotába. Különben nem történhetett volna, hogy az egyik urrá, a másik szolgává, ez nemessé, az nem nemessé és paraszttá legyen, mert mindnyájan ugyanegy nemzetségbõl, tudniillik Hunortól és Magortól származtak."

Látható, hogy a cselekvés kötelezettsége vész esetén mindenkire nézve kötelező volt. Mindenki tudta, miként lehet nemességet szerezni: úgy, hogy a köz, az ország javára közügyben, közveszedelemben kellett bátornak, elõl járónak lenni.

Werbõczy mûve is megmutatja a "szabadság-egyenlõség-testvériség" liberális elvének képmutatását (értsd: szabadosság-egyenlõsdi-látszattestvériség): ugyanis azért nem lehetünk egyenlõ jogúak, mert nem teljesítünk egyenlõen, nem mutatunk fel egyenlõ erényeket, eredményeket. Az egyenjogúság emlegetése ezért eleve téves és képmutató is. Megjegyzem, egy jó király eleve – mai kifejezéssel – "szociálisan érzékeny", hiszen égi és földi hatalmat birtokol egyszerre a szeretet vallása alapján, vagyis a nemességrõl és köznéprõl egyaránt gondoskodik. Pl. Mátyás király mindegyik katonáját személyesen ismerte, mondják.

Olvasható a Hármaskönyvben, hogy nem csak haditettekkel, katonai élettel és katonai tudománnyal lehetett valaki nemessé, hanem "egyéb lelki és testi adományokkal és erényekkel" is! Elsõ helyen van "az egész közönséget egyenlõen érintõ dolgok" felmerülése, és csak másodikon a "hadseregnek általános felkelése" szükségessége! Márpedig háború híján valóban elsõsorban a közügyekért való odaadás és cselekvés az, ami nemessé teheti a magyarokat. Ma is!

Szakrális vonatkozás, hogy földi fejedelem híján ma csak égi személy, a Nagyboldogasszony (Szûz Mária) – aki a kb. 1600 éves Szent Korona (l.: Csomor Lajos: Õfelsége, a Magyar Szent Korona c. könyvét!) jogos tulajdonosa – vagy Jézus ismerheti el a nemességet megalapozó tetteket, egyelõre csak õk tudják "birtokadományozással" az általuk adott nemességet megerõsíteni. A nemesség megszerzésének õsi magyar jogi feltételei közül fõszabályként csak egyik a (nem háborús vagy háborús) közügyben kiemelkedõ tettek véghezvitele. A második: a tett(ek) fejedelem általi elismerése és a nemességbe való törvényes iktatás. A harmadik: a nemesség birtokadományozással való megerõsítése (ésszerûen: megfelelõ, tettekkel már bizonyított, fejedelemhez hû ember hatalomgyakorlásához eszközök, javak adományozása.)

Ez a harmadik feltétel nem volt szükségszerû, létezett olyan nemesség-szerzés is, hogy a fejedelem "fekvõ jószágok és birtokjogok adományozása nélkül bármely közrendû embert a parasztoknak és nem nemeseknek szolgaságából kiszakítván és kivevén, az ország valóságos nemeseinek gyülekezetébe, társaságába és rendébe soroz és iktat". Meglátásom az, hogy a Nagyboldogasszonyunk, Jézus manapság is sok jó magyar embert már nemessé tett õsi jog szerint, azzal, hogy mint fejedelem elismerte tetteiket. Ehhez nem kellett a jelenlegi Országgyûlés által alkotott törvény léte, köztársasági elnöki okiratátadás.

3.

A trianoni kényszer jogi vitathatósága

A nemzetközi közjogi gyakorlat ismer olyan jogeseteket, mikor néhány évtized alatt egy ország elbirtokol egy területet a szomszédos országtól, de irányadó az "emberemlékezet óta való" birtoklás az elbirtoklásnál. Ezen kifejezés tartalmát egy konkrét ügyben 99 évben határozta meg bíróság. Márpedig 1920+99=2019.

Vagyis ha nem akarjuk, hogy Románia hivatkozhasson az elbirtoklás jogi kategóriájára, akkor még 9 évünk van a trianoni békediktátum minden célszerû és üdvös eszközzel való vitatására, hatályon kívül helyezésének kezdeményezésére. Ilyen jogi eszköz volna, ha mondjuk nemzetközi bíróság elõtt kül- és belpolitikai egyeztetések után, a politikai és népakarat egységével Magyarország elõterjesztené igényét, pl. az elbirtoklás meg nem történtére, a semmisségre, kényszerre,

fenyegetésre, a nemzetközi jogi helyzet utólagos jelentõs megváltozására (a clausula rebus sic stantibus jogi kategóriájára gondolok), természeti egységességre, stb. hivatkozással. Ehhez persze egy szerencsés kül- és belpolitikai helyzet, és véghezvivõ emberek is kellenek. Dr. Zétényi Zsolt barátom írja (A szentkorona-eszme mai értelme c. könyvében): "A magyar ügy igazsága nyilvánvalóvá, kézenfekvõvé teendõ. El kell érnünk, hogy senki ne kapja fel a fejét Magyarországon tudatlanul vagy ellenszenvvel, ha Trianont vagy a határon túli magyarokat emlegetik. A magyar ügyet mindennapossá kell tennünk, idõszerûvé kell tennünk. A "helyzetkövetõ, a racionális" nemzetellenes politika rossz, káros és pusztító eredményeit cseréljük fel teremtõ eredményekre. Magyar rendezési javaslatra van szükség. A javaslat képviselõje és elõterjesztõje a magyar állam." – kellene legyen. Természetesnek kell vetetni a világ számára a trianoni kényszer tarthatatlanságát a sajtó, oktatás útján. Abnormális az, hogy ha valaki ma felveti a trianoni kényszer kulturált, békés és igazságos revíziójának kérdését (pl. az önálló Erdélyország gondolata), rögtön támadják bel- és külföldön. A szent-korona eszme az, aminek aktualizálásával igenis eredményt kell elérnie Magyarországnak a trianoni kényszerrel szemben.

A Szovjetunió szétszakadt, akárcsak Jugoszlávia, Csehszlovákia. A két német állam egyesült. Európában még legalább egy nagy változás várat magára: Magyarország területeinek és népeinek sorsrendezése az igazságosság és célszerûség alapján. El kell jönnie egy ilyen alkalomnak. Magyarországról közhely: a saját területe veszi körbe. Ez nem rossz értelemben vett nacionalizmus! Ez patriotizmus, a sajátunkhoz való természetes ragaszkodás. Bitang, aki elszakított rokonai sorsát javítani nem akarja, elvett õsjavait veszni hagyja!

4.

Szent István király "furfangja"

A Tripartitumnak van egy része, mely arról szól, hogy a római zsidókeresztény (a kifejezés értelme: zsidó észjárású vallásmagyarázaton alapuló) pápának miért nincs hatalma Magyarországon az egyházi hivatalok adományozásának formális megerõsítésén kívül (és miért csak a mindenkori magyar királynak).

Ennek négy oka van ennek Werbõczy szerint:

1. Az egyházalapítást mindig magyar királyok végezték, akiket ez a jog megillet.

2. A kereszténységet a magyarok nem apostoli-pápai hatásra, hanem Szent István intézkedése következtében vették fel, innen a király és apostol kettõs státusza és keresztje.

3. Törvényes elévülés okából, mert több mint 500 éven át nem a pápa gyakorolta az egyházi hivatalok adományozásának jogát, hanem a mindenkori magyar királyok.

4. A konstanczi zsinat a magyar királyok egyházi hivatal-adományozási jogát megerõsítette, eskü alatti fogadással biztosította és bullába foglalta. Tehát Szent István rájöhetett, hogy ha saját maga lép fel mint apostol, megelõzve a pápát, akkor a pápa alá is tartozik majd az ország, meg nem is. Jelképesen talán alá tartozik a felvetetett vallásával, de valóságosan nem, mert a pápa tényleges hatalmat gyakorolni nem tud Magyarországon, az ország belügyeibe beavatkozni nem tud, mert erre nincs joga. Feltételezem, lehetséges, hogy ez tudatos szentistváni "furfang" volt, a király elõre megóvta az országot a pápai függõségtõl, így örök szuverenitást szerzettMagyarországnak.

5.

"A másság tisztelete" félreértelmezett szentistváni intelmérõl

Szent István Intelmeirõl Badiny Jós Ferenc sumerológus nyelvész, történész professzor azt véli: hamisítvány. Mások ezt nem osztják. Mályusz Elemér történész a század elején írt cikkében kimutatja, hogy az "az egynyelvû és egyszokású ország gyarló és törékeny" mondat "ország" szava (szándékosan?) helytelen fordítású! Ugyanis ott a latin szövegben a "regnum" szó áll. Szent István idejében a "regnum" szó nem "ország" jelentésû volt, hanem azt jelentette, hogy "királyi udvar", vagy "királyi tanácsadó testület". Vagyis jóval szûkebb, speciális értelemben használták a szót! Így a mondat értelme teljesen megváltozik erre: "az egynyelvû és egyszokású királyi tanácsadó testület gyarló és törékeny". Ez azt akarja kifejezni, hogy tanácsadó testületedet úgy állítsd össze, hogy minél tágabb legyen információs alapod. Ezzel már teljesen egybecseng, hogy Atilla fejedelmünk udvarában minden vallás papja (vagyis tudósa) megtalálható volt. Meghallgatta õket mint "szakértõket", de õ maga döntött mindig. Ez különben a józan ész logikája. Vagyis amit Niccoló Machiavelli 1513-ban a Fejedelem c. mûvében a XXIII. fejezetben leír (szó szerint: a fejedelem "hívjon udvarába bölcs személyeket,…meg kell hallgatnia vélekedésüket, dönteni azonban maga döntsön"), azt a mi uralkodóink már gyakorolták a Kárpát-medencében több száz évvel korábban, és akkor még nem említettük a még õsibb, a nem a Kárpát-medencében élt õseinket! Mégis Macchiavelli lett a világsztár filozófus, "az elsõ politológus". Kocsis István az "A szakrális fejedelem" című, a Magyar Szent Koronáról írt könyvében egyébként okos feltételezéssel úgy is fogja fel ezt az intelemértelmet, hogy ebben Szent István utódai figyelmébe ajánlja a szakrális világkirálysági gondolatot, vagyis hogy a magyar királynak méltónak kell lennie az egységes keresztény birodalom vezetésére, melyben egységben van Magyarország és az önként csatlakozó országok, népek (mint "mások") összessége, és ez az új "világnemzet" azonos volna a kereszténnyé váló emberiséggel. Ez nem összetévesztendõ a kozmopolitizmussal! Magyarország vezetõ szerepét az keletkezteti, hogy felette nyitott maradhatott az Ég Kapuja. Lásd: a Pilis hegység jelentõségét, különlegességét! (Itt idézem, amit Werbõczy a zsidóknak a keresztények ellenében teendõ, perbeni esküjéhez ír: "A zsidóknak az õ jogaikra nézve többféle és különbözõ és több helyen az üdvösséggel ellenkezõ kiváltságaik vannak..." "…a zsidónak magára rövid köntöst vagy palástot öltve és fején zsidó kalapot viselve a nap felé kell fordulnia és mezítláb állania, ki is a törvénykönyvet (melyet Mózes táblájának neveznek) kezével érintse és tartsa és ezeket mondja:" – s jön az eskü konkrét szövege (III. rész, 36. czim). Itt ennyit a "másságot nem tisztelõ", "szélsõséges", "antiszemita", "nacionalista"Werbõczyrõl. Ugyanis e megkülönböztetés a vallási, fajtabeli másság elfogadását jelentette, szabad vallásgyakorlást a nem magyar "mások" részére! Más országokban ez sokkal késõbbtõl valósult meg!)

6.

Valós őstörténetünk jelentősége

Ha már a másság tiszteletéről beszéltünk, akkor igenis hangsúlyoznunk kell, sőt oktatási rendszerünkben kellő hangsúlyt kell kapjon az a tény, hogy a magyar õstörténetnek van másik elmélete, kutatási ága is, mint a finnugor. A finnugorizmust a XVIII. század végén a Habsburgok szolgálatában álló történészek, nyelvészek honosították meg, azt akarva, nehogy tudjunk múltunkról; a honfoglalás előtti időkben koszos, primitív, kulturálatlan, barbár jurtalakó õsöket véljünk létezni. Ezen szándék mögött tetten érhető a birodalmi politika azon célja,hogy Magyarországot végre beolvaszthassák az örökös tartományok centralizált kormányzatába. Sajnálatos módon - nyilván az állami finanszírozás figyelmbevételével - ezt az álláspontot fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia, így a finnugorizmus akadémista történészi rangra emelkedett. A kommunizmus évtizedei, majd a bal-liberális politika és kultúra uralta ezredforduló tovább erősítette a finnugorista álláspont szentségét. Nyilván jól felfogott politikai érdeket, vagy ha valamifajta összeesküvés elméletet hajlamosak vagyunk elfogadni, akkor megrendelést vélhetünk e mögött is felfedezni. A finnugorizmus ma már olyannyira egyedüli üdvözítő axiómává lett, hogy annak bármely dogmájának megkérdőjelezése a tudományos eretnekség vádját, s közröhej célpontjának való nyilvánítást vonja maga után.

Ennek ellenére vannak kutatók, akik más, sokkal õsibb gyökérbõl eredeztetik történelmünket, amely az emberiség kultúrabölcsõjéig vezet vissza! Õket egyszerûsítõen nevezzük el itt "antifinnugoristák"-nak. Az antifinnugoristák, a magyar történelmet, származáskutatást néha már az ezoterikus ("titkos") tudományokba hajlóan gyakorló, általam ismert élõ és már nem élõ képviselõi közül néhány: Badiny Jós Ferenc, Baráth Tibor, Bobula Ida, Szántai Lajos, Kovács András, Csicsáky Jenõ, Pap Gábor, Csomor Lajos, Dr. Oláh Béla, Endrey Antal, Zakar András, Marton Veronika, Padányi Viktor, Lange Irén. Írásaik, tudományos bizonyítékaik, elõadásaik megismerendõk, mert a médiákban igen keveset hallani róluk; tudásuk viszont pontosítandó, gyarapítandó, összehangolandó.Épp ezért felhívom a figyelmet rájuk és más antifinnugoristákra, különösen a Mesterházy Zsolt által szerkesztett "A magyar õstörténet kincsestára" c. kötetet ajánlva. (E szerzõk könyvei nagyrészt pl. a Püskinél kaphatók.) Mint látható, Werbõczy és a magyarok mind "antifinnugoristák" voltak, egészen a finnugor-elmélet célzatosan nemzetmúlt-romboló, kényszerrel való bevezetéséig.

Badiny Jós Ferenc sumerológus, nyelvész-történész professzor kutatásai bizonyítják, hogy Jézus nem zsidó, hanem vérünkbõl való pártus (szkíta-hun) herceg volt, vagyis Jézus vérrokonai vagyunk. Isten kiválasztott népe tehát a magyar, hiszen közülünk való hercegnõ lett Isten gyermekének anyja. Az Árpád-házi (Turul=fényfiú) királyok Jézus családjából származók. Titkos vatikáni iratokban megírják igaz történelmünket is, de azt elõlünk, az egész világ elõl eltitkolják, mert mi a nyugati kultúrkörnél magasabb, õsibb kultúrát hordozunk. A sumérok (a Káldea-beli nép) azonos a magyarokkal. A legõsibb magyar nyelvbõl származik a sumér (káld) nyelv, melynek továbbfejlõdött változata a mai magyar nyelv. A Tatárlakán, Erdély közepén talált, helyi agyagból helyben kiégetett, magyar közvélemény elõtt ismeretlen kis táblákon magyar rovásírás a bizonyítéka annak, hogy a Kárpát-medencét legalább 7000 éve magyar nép lakta, írástudásából következtethetõ államalkotó képessége. Sok külföldi tudós tartja konkrét kutatásai, bizonyítékai alapján, hogy a magyar nép és nyelv a legõsibb a világon, mert a Kárpát-medencét már a mezolitikumban (10 ezer éve) is magyar nép lakta. A palesztinai Szkítia alapítói azok a galileai "gojimok" (goj=ellenség, idegen, nemzsidó), akiket a zsidók mindig üldöztek, öltek. A zsidók a kényelmes, õseink állama alatti "fogságuk" alatt beépítették saját vallásukba az õsi hitvilágunk, kultúránk kincseit, elemét, onnantól sajátjukként a mai napig feltüntetve. A hatágú csillag a kétszeres: égi és földi tökéletesség jelképe, az ötágú csillag a Nagyboldogasszony õsi jelképe, mindkettõt plagizálták, lopták használóik. A Talmud szidalmazza Jézust. Az Orion, az esztergomi oroszlánok és a Gízai piramisok magyar vonatkozásúak, mondanivalójuk összefügg; a Szfinx eredeti neve: Hun. (L.: Jézus király a pártus herceg, A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása c., stb. könyveit.) (A sumér-magyar egyezõség az õsi szógyököket számítógéppel vizsgálva: 63 %-os. L: Dr. Oláh Béla: Édes magyar nyelvünk szumír eredete.)

Baráth Tibor professzor kimutatta, hogy ama õsi ókori egyiptomi nép a hun-magyar volt, a hieroglífák magyar nyelvûek, fordításokat közöl belõlük. A mai "mûvelt Nyugat" valójában: volt barbár népek, kik a mi õsi kultúránkból kapták kulturális alapjaikat. A mai Közel-keletrõl a barbár sémita népek támadásai, millióink legyilkolása miatt kellett elmenekülnünk. (L.: A magyar népek õstörténete c. könyve.)

Noszlopi Németh Péter régész (1907-1971): Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben c. könyvében (melyre a szakma felháborodással reagált elõterjesztésekor, 1955-ben) írja: "Leletek és adatok sokasága igazolja, hogy az õsi városközpont, melyet Anonymus, Kézai, a Képes Krónika stb. Budának, Atilla városának, Õs-Buda várának, Vetus Budának, Alba Regiának, Etzelburgnak, Herculiának vagy Sicambriának mond, nem a mai Óbuda-Aquincum területén, hanem az Esztergom-Dömös-Pilisarót-Visegrád-Pilisszentkereszt határolta területen létezett valamikor. Az Árpád-kori magyar királyok szûkebb hazája a Pilis volt. A mai Buda területe csak késõbb kaphatott jelentõséget az államszervezésben. Atilla halála óta 61 alkalommal volt Magyarországon olyan földrengés, mely a Pilis hegységet érintette. Kézai krónikája igazolja, hogy a 896-os honfoglalás idején Szobbal szemben, a mai Pilismarót környékén volt – a XIII. század szellemi vezetõinek tudomása szerint – az ország központi vára, az ország vezetõinek székhelye, a királyi központ. Óbuda=Alt-Ofen=Ó-Pest. Amikor a XIII. század végén, a XIV. század elején a királyi udvar megalkotta a mai Buda területén új székhelyét, akkor kezdték új Budának nevezni a római romok között élõ lakosság régi otthonát. A köznyelv Pestnek nevezi ma is a fõvárost. Pesthidegkút neve úgyszólván kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy ez a terület régen Pest néven volt ismert." Tehát azt is felül kell vizsgálnunk, hogy a magyar királyok központja hol volt (nem a mai Buda, illetve Székesfehérvár területén), s miért volt ott, a Pilisben. (Kovács András válasza erre egyértelmû: mert ott pozitív földsugárzási helyek találkozása van, kozmikus kiválasztottságunk jeleként, a földsugárzás pedig át nem helyezhetõ, le nem rombolható.)

Sashegyi Sándor régész (1900-1958): Holdvilágárok c. tanulmányára is felhívom a figyelmet, mely egybecseng a Pilis jelentõségét kutatások, bizonyítékok alapján vallókkal. Sashegyi a Pilisben Árpád-kori mesterséges építkezésre utaló kultuszhelyet, Árpád fejedelem régen keresett sírhelyét találta meg 1941-ben folytatott ásatásai során, mely ásatások igen sok adminisztratív és tudományos "hivatalos" ellenszenvbõl fakadó nehézségbe ütköztek, félbe is maradtak. "Félnek, de nagyon félnek sokan!" – írta Sashegyi az akadályozó erõknek az igazságtól és az ehhez még nem szokottak számára megdöbbentõen, szó szerint (!) csodás, az emberiség hajnaláig visszanyúló dicsõ magyar múlttól való elemi félelmérõl…

Sir John Bowling nyelvtudós viszonylag ismert írását hadd idézzem: "A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlõdött és struktúrája visszanyúlik arra az idõre, mikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. A magyar nyelv egy tömör kõdarab, melyen a viharok a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitõl. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsõségesebb monumentje egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben… A magyar nyelv eredete ennél ((az egyiptomi templomok építésének csodálatosságánál)) sokkal csodálatosabb fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni és a titkok elsõ tézise ez: Kezdetben vala a szó és a szó Istennél volt és a szó lett az Isten."

Lange Irén Németországban élõ nyelvkutató egy hagyománytörõ nyelvészeti módszerrel vizsgálja napjainkban a magyarság eredetének és kapcsolatainak kérdését. "Nem a fákat vizsgálja, hanem magát az erdõt." A magyar nyelv világszemléletét, logikai szerkezetét, lelkületét, szellemiségét, értékrendjét összességében nézi, megállapítva róla a következõket:

1. Szelektív közlésmód: Az evidencia elve: nyelvünk lényegretörõ, az egyértelmût mellõzi. A létigét fõszabályként mellõzzük, jelentését leginkább ragokba építjük. Vándorlásunk során csak azzal bõvítettük szókincsünket, ami a korábbiakhoz képest szokatlan, eltérõ volt. A többesszám ragját a számnevek után elhagyjuk, ezzel is a zseniálisan egyszerûsítünk. Nincs több fajta múlt idõnk, mint pl. az angolnak, mert mi így is árnyaltan tudunk kifejezni. Lényegmegragadás: Fontossági sorrendben közöljük az információkat, pl. a névírásunk (ez a "Hungarian Notation"): elõl a családnév van mint ritkább megnevezõ szó, s utána a keresztnév, mint tömeges megjelenésû szó. A számneveket a nagyobb helyiértékûnél kezdjük, a kisebb felé haladva. Nyelvünk figyelemterelõ: belsõ logikája olyan, hogy az egyértelmû dolgokat meg sem említjük, legfeljebb különleges esetekben utalunk rá, s a nem evidens információknál a leglényegesebb felõl halad a leglényegtelenebb felé. Ez mutatkozik meg a hanglejtésnél is: a magasból a mélybe tart, a magas hangszín a fontosabb információkat hordozó. Nem "éneklõ" a nyelvünk, mint az indogermánoké. A magyarnyelvû ember a fenti hozzáállásával óhatatlanul – legalább nyelvileg – abban a szellemben nevelkedik, hogy odafigyeljen a másik mondandójára.

2. Tulajdonszemlélet: Az indogermán haben/have, vagyis a kényszeredett hatású "birtokol" szó alkalmazása helyett alázatosan nézi nyelvünk azt, amit a Teremtõtõl kapott, mint aki érzi, tudja, hogy ez csak kölcsön van; az ilyen hozzáállás láttán a materialista lelki beállítottságú indogermán megzavarodik.

3. Holisztikus (egységes szemlélést hirdetõ) világszemlélet: A nemiséget egységesen szemléli, a szavak nemekre való felosztását értelmetlennek tartja, ami helytálló nyelvileg (az egyszerûség elve), biológiailag (egymás nélkül a férfi és a nõ nem tud szaporodni, együtt egységes egész: ember), társadalmilag is (kiegészítõ szerepek, vérmérsékletek, erõsségek). A csoportosítás vonzza az osztályozást, az pedig a hátrányos megkülönböztetést. Az indogermánok ezért szorultak rá az ún. emancipációra… Tömeges képzõdmények nyelvi kezelése: egységként fogja fel az olyan képzõdményeket, amelyekbõl több mint kettõ van, pl. köröm, haj, szõr. A páros szerveket is zseniálisan egységként kezeli: a dolgok végsõ célját, igazi, biológiai funkcióját, és nem csak a szemmel látható felületes benyomást fogalmazza meg, mint az indogermánok, hiszen "kétkimenetû", de egyfunkciójú szervek ezek. (Összevetendõ itt a velünk ellentétben a külsõségekre összpontosító nyelvek között is szélsõséges angol nyelv, amely ráadásul olyan szavakat is többes számba rak, mint pl. olló, nadrág, szemüveg…! A finn sem velünk rokon szemléletû, de egyetlen egy más nyelv sem!) Lange Irén ókori írók szkítákról-szittyákról szóló ilyen leírására bukkant: "A szkíta ember szerény; érdektelen az anyagi dolgokban, teljeskörûen ésszerû, becsületes, õszinte, a legmesszebbmenõen következetes – még az adott szóban is, ármánytalanul szókimondó, természete békés – amíg idegenek nem háborgatják meg saját rendjét; bölcs". Megállapította, hogy ez a saját kutatási karakterizálási következtetésével egyezõ: a magyar nyelv embere összességében látó világszemléletû, mindennek a végsõ rendeltetését, célját nézi, társadalmilag az egyenjogúságot tiszteli, tele van idealizmussal, mert normáit és ideáljait magátólértetõdõnek veszi; hevessé is válhat, de sosem vandállá; alapvetõen egyenes, becsületes, született "antidiplomata", mert nyílt, szókimondó, szinte naivan õszinte, mert magából indul ki; figyelemre, figyelmességre és nagyon logikus, lényegretörõ gondolkodásra nevel, gyakorlatias, és emiatt ha kell, hatékonyan tömörít, radikálisan töröl szövegébõl mindent, ami a legkisebb mértékben is magátólértetõdõ, elvárja beszélgetõpartnere vele való gondolkodását, maga nem él vissza a másik türelmével; de ha van ideje – elõbbieket ellensúlyozandó: szeret csevegni, színezni, cifrázni, játszani. Nyelve alapján a mai magyar nyelvû ember – is – önkéntelenül ilyen, szinte krisztusian példás. Laertius Diogenes írja: "ha szabadon beszélt valaki, azt mondták róla, a skytha beszédmódot utánozza".

Szerintem ez összecseng Bowling szavaival, megerõsítve a magyar nyelv és személyiség egyediségét, magasrendûségét, világõsiségét, a finnugor származás cáfolatát. Megjegyzem: nyelvében él a nemzet! A nyelvünk is, és az igenis létezõ, kézzelfogható, de szándékosan hiányosan kutatott régészeti emlékek is, és mi magunk is lelkeinkkel, szellemeinkkel együtt eltüntethetetlen, kiirthatatlan bizonyítékok vagyunk õsiségünkre!

A magyar jólét szellemi szinten építhetõ fel leghamarabb: ha tömegesen, társadalmi szinten tisztában leszünk igazi múltunkkal, ha az iránt nem lesznek magyarok milliói közömbösek, az magától megteremti a jövõépítõ erõnket. A múltra a jövõért van szükség, mert a dicsõ múlt teremtõ erejû, mozgósító, ha kellõen ismertetik a társadalommal. Az igazság tudata erõt, az erõ döntésbirtoklást keletkeztet, ami maga a hatalom. A hatalomért pedig nem kuncsorogni, nem áhítozni kell a saját hazánkban, hanem azt megragadni és azzal élni kell a jó érdekében. Magyar elsõsorban az, aki magyarlelkû, másodsorban az a genetikailag magyarságot hordozó, aki képes magyarlelkûvé is válni.

7.

"A minden titkot ismerõ dicsõ Nagyasszony vigyázó két szeme óvjon Napatyánk fényében!".

Tisztán látnunk kell; magyarlelkűségünk fundamentuma az, hogy vissza kell térjünk a szeretetre épülõ egyistenhitre, melynek a letéteményesei és lelkünkben élõ hordozói vagyunk, melynek ma is bennünk élõ üzenete maga az élõ Jézus. Hiszen Jézus nem halott: él az igazak és jók lelkében. (Leginkább a (tudás-)mag-urakban=magyarokban.)
Ki kell vetnünk magunk közül a testvérgyilkolásságot, az erõsebb gyengébbet eltipró kegyetlenségét, a gyûlöletet: a Káin-Ábel-elvet, a szemet szemért-elvet valló idegen ideológiák élvhajhász, testet, lelket, egyént és közösséget romboló hirdetőit. Miként azt régi magyar himnuszunk, a “Boldog asszony anyánk kezdetű imádságos énekünk is üzeni: “Űzd ki földjeinkből az eretnekséget! Magyar nemzetedből a hitetlenséget!”